Hírek

A Széchenyi István Egyetem tovább fejleszti kínai hallgatói közösségét

A járműipari képzésekben és kutatásokban meghatározó Széchenyi István Egyetem magánadományt kapott Jeff Liutól az intézmény kínai hallgatói közösségének fejlesztése érdekében.

Jeff Liu a Semcorp Advanced Material International vezérigazgatója, a világ legnagyobb lítium-ion akkumulátor szeparátor filmgyártójának, amely az elektromos járművekben, energiatároló rendszerekben és szórakoztató elektronikában használt akkumulátorok alapvető összetevője. Ezt megelőzően a Fuyao Group North America elnök-vezérigazgatója volt, egy vezető autóipari üvegszállító vállalaté, amely az American Factory című Oscar-díjas dokumentumfilm révén került a figyelem középpontjába, és sikere azóta a Harvard esettanulmányává vált. Jeff Liu nemrégiben a Széchenyi István Egyetemre látogatott, hogy megismerje az intézmény fejlődését, és feltérképezze az együttműködés lehetséges területeit.

A találkozón dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes kiemelte: az egyetem Győrön kívül Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten is jelen van, így térségi hatása az egész Észak-Dunántúlra kiterjed. Hozzátette: számos képzés és kutatás a járműiparhoz kapcsolódik. A fontos adatok között említette, hogy a 14 ezer hallgató ma már a világ hetven országából érkezik, az angol nyelvű képzések száma pedig eléri a negyvenet. Az egyetem szerepel a két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, a QS és a Times Higher Education ranglistáján. Az intézmény szorosan kapcsolódik a gazdasághoz: összesen háromezer vállalattal működik együtt, amelyek közül az első számú partnernek az Audi számít.

Jeff Liu, a Semcorp Advanced Material International vezérigazgatója, dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese és prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese (Fotó: Májer Csaba Jószef)

„Egyetemünk eddig is szoros kapcsolatot ápolt Kínával, a Jiaxing Egyetemmel például előkészítettünk egy kettős építőmérnöki képzést. Ezért is fontos számunkra a Jeff Liuval való együttműködésünk”

– mondta dr. Lukács Eszter.

Az eseményen az egyetem adományozási szerződést kötött Jeff Liuval, amelynek értelmében az általa nyújtott támogatást a kínai hallgatói közösség fejlesztésére fordítja az intézmény.

forrás: https://www.uni.sze.hu/post/egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6dik-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n-egyetem-%C3%A9s-a-k%C3%ADnai-semcorp-v%C3%A1llalat