Hírek

Bemutatta autóját az ART: magabiztosan várja a versenyeket a Széchenyi István Egyetem csapata

Kisebb tömeg, nagyobb megbízhatóság – így jellemezhető a fennállásának tizedik évét ünneplő Arrabona Racing Team (ART) idei autója. A Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata rollout rendezvényén mutatta be új járművét, amellyel a tavalyi szezon tapasztalatait hasznosítva ismét az élmezőnybe kerülhet.

 

Története során először a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának épületében mutatta be aktuális fejlesztéseit az Arrabona Racing Team, amely 2014-es alapítása óta már tizenegyedik járművét leplezte le a nagyközönség előtt. A tízéves jubileum kapcsán egy különleges kisfilmet is levetítettek a résztvevőknek. Ebben a csapat vezetői az alapítókig visszanyúlva emlékeztek az egyes időszakok sikereire és kihívásaira, hangsúlyozva, hogy az egész a kezdetek óta ugyanarról szól: versenyzés közben tanulni, egy összetartó közösség tagjaként.

Az Arrabona Racing Team rollout eseményének először adott helyszínt a Győri Innovációs Park. (Fotó: Adorján András)

Dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja köszöntőjében aláhúzta: a hallgatói versenycsapatok tagjai kiemelkedő gyakorlati tudással rendelkeznek.

„Egy járművet megtervezni és megépíteni nem magától értetődő, így aki el tud indulni egy Formula Student-versenyen, már nyert. Ez a későbbiekben olyan tapasztalattá válik, amit a munkaadók pozitívan értékelnek”

– fogalmazott.

Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar eredményes működéséhez az oktatói gárda és a remek infrastruktúra mellett a hallgatói versenycsapatok tesznek hozzá legtöbbet dr. Dogossy Gábor dékán szerint. (Fotó: Adorján András)

Az Audi Hungaria képviseletében dr. Feszty Dániel megerősítette: az iparnak pontosan olyan szakemberekre van szüksége, mint amilyenek a hallgatói versenycsapatokban tevékenykednek, hiszen ők az elméleti ismeretek mellett az autó építése közben olyan képességeket is elsajátítanak, amelyeket az iskolapadban nem lehet megszerezni.

„A Formula Student a mérnökutánpótlás-képzés legkiválóbb műhelye. Az elmúlt öt évben több tucatnyi munkatársat vettünk fel az Arrabona Racing Team és a SZEngine Team csapatából a kutatás-fejlesztési részlegünkre, ami jól mutatja, milyen pedigréje van cégünknél az itt pallérozódó hallgatóknak”

– jelentette ki.

Az Audi Hungaria és az Arrabona Racing Team közös pontja a motorsport iránti szenvedély, ezért is támogatja szívesen a vállalat ezt a projektet – húzta alá dr. Feszty Dániel. (Fotó: Adorján András)

Az idei szezon kapcsán Bariska Szilárd csapatvezető elmondta, regisztráltak a legrangosabb versenyekre, így a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a spielbergi osztrák, a ZalaZone-on megrendezésre kerülő magyar és a Bugatti tesztpályáján otthont kapó horvát megmérettetésen vesz részt a csapat.

Tóth Imre és Marschall Márton, az ART és a SZEngine Team konstrukciós vezetői, valamint Kun János, a panelbeszélgetés moderátora. (Fotó: Adorján András)

„Tavaly a korábbiakhoz képest merőben eltérő, több új megoldással kísérletező autót építettünk, amely akkor még számos gyermekbetegséggel küszködött. Ezeket mostanra kijavítottuk. A konstrukciót és a formát megtartottuk, a változtatásoknál pedig a megbízhatóság növelését és a súlycsökkentést helyeztük előtérbe”

– árulta el Tóth Imre konstrukciós vezető. Hozzátette, hogy az elmúlt évben az önhordó karbon-kompozit karosszéria, az úgynevezett monocoque építésekor gyártástechnológiai problémába ütköztek – idén viszont ezt is orvosolták.

 

„Sok alkatrészt újraterveztünk, illetve optimalizáltunk. Ahol csak lehetett, 3D nyomtatott komponenseket használtunk, hogy a legnagyobb szilárdságot érjük el a legkisebb tömeg mellett. A legfontosabb újdonság, hogy módosítottuk a hűtőrendszerünket: a korábbi két oldaldobozos konstrukciót egy oldaldobozos váltotta, amely karcsúsítja az autót és továbbra is megfelelő védelmet biztosít. Az elektronikai rendszerünkben bevezettük az eFuse technológiát, ami a túláramok okozta problémákat hivatott elhárítani, így egy ventilátorleállás nem okozhatja többé a kocsi üzemképtelenségét” – ecsetelte.

 

Az ART_11 névre keresztelt idei autóban is SZEngine szív dobog majd. A motorral kapcsolatban Marschall Márton, a SZEngine Team hallgatói csapat konstrukciós vezetője elmondta, a tavalyi jól sikerült erőforrást fejlesztették tovább, amely kis tömeg mellett relatív nagy teljesítményre képes.

„Idén egy 4,1 literes airboxszal szereltük fel a motorunkat, amely magas fordulatszám-tartományokban több levegővel tudja ellátni a rendszert, ezáltal extra lóerőket nyerhetünk”

– részletezte Marschall Márton.

Bariska Szilárd csapatvezető és Tóth Imre konstrukciós vezetői az ART_11-gyel a leleplezés után. (Fotó: Adorján András)
Az Arrabona Racing Team csapata. (Fotó: Adorján András)

Mint elhangzott, a csapat július végén az osztrák versenyen szerepel először, addig viszont sok-sok órányi tesztutat fut az autó, hogy tökéletesítsék, illetve hogy megtalálják az optimális beállításokat. Minden adott tehát ahhoz, hogy 2022 után a gárda újra a Formula Student élmezőnyében végezzen Európa legnagyobb presztízsű futamain.

A bemutató után mindenki megtekinthette a csapat idei autóját. (Fotók: Adorján András)

Forrás: https://www.uni.sze.hu/post/bemutatta-autóját-az-art-magabiztosan-várja-a-versenyeket-a-széchenyi-istván-egyetem-csapata