Hírek

A SZTAKI részvételével rendezték meg a III. ZalaZONE Innovációs Napot, amelyen a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjával közös kutatás-fejlesztési eredményeket is bemutatták

A Közép-Európa legkorszerűbb tesztpályáján, a ZalaZONE-on októberben megrendezett III. ZalaZONE Innovációs Napon a győri Széchenyi István Egyetem (SZE), az intézmény Járműipari Kutatóközpontja (JKK) és az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) is bemutatta közös kutatás-fejlesztési eredményeit. Az egyetem kezdeményezésére az eseményen megalakult a Magyar Tudományos Akadémia észak-dunántúli regionális szervezetének Járműipari Munkabizottsága, amelynek több szervezet mellett a SZTAKI is alapító tagja.

A ZalaZONE innovációs napon az érdeklődők többek között autonóm autók és drónok gyakorlati bemutatóját tekinthették meg, közöttük egy lábbal vezérelt interfésszel irányított drónét.

A rendezvényen a SZE JKK és a SZTAKI közös fejlesztésű önvezető autóját is láthatta a közönség, amely mesterséges intelligencia alkalmazásával autonóm módon – azaz emberi beavatkozás nélkül – képes akadályok dinamikus kikerülésére. Egy másik demonstrációban az önvezető autó egy drón szenzoros adatait felhasználva szemléltette a kiterjesztett érzékelés hasznosítási lehetőségeit.

Az eseményen megalakult a Magyar Tudományos Akadémia észak-dunántúli regionális szervezetének Járműipari Munkabizottsága, amelynek elnökévé dr. Szauter Ferencet, a SZE Járműipari Kutatóközpontjának központvezetőjét, alelnökévé pedig dr. Háry Andrást, a ZalaZONE Science Park Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg. A testület alapító tagjai között a Széchenyi István Egyetemen kívül a SZTAKI, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a ZalaZONE, valamint az Óbudai Egyetem szakemberei, kutatói találhatók.

Forrás: https://elkh.org/hirek/a-sztaki-reszvetelevel-rendeztek-meg-a-iii-zalazone-innovacios-napot-amelyen-a-szechenyi-istvan-egyetem-jarmuipari-kutatokozpontjaval-kozos-kutatas-fejlesztesi-eredmenyeket-is-bemutattak/