Hírek

Educatio Kiállítás: rengeteg érdeklődő, izgalmas programok a Széchenyi István Egyetem standjánál

Látványos standdal várta az érdeklődőket a Széchenyi István Egyetem csütörtöktől szombatig a budapesti Educatio Kiállításon, ahol nemcsak az intézmény képzési kínálatával ismerkedhettek a fiatalok, de olyan, az oktatást kiegészítő izgalmas lehetőségekkel is, mint a drónversenyzés, a Formula Student-versenysorozatban részt vevő Arrabona Racing Team, vagy éppen az e-sport világa. A látogatók Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-világbajnokkal is találkozhattak, aki szintén a győri intézményt népszerűsítette.

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre, illetve személyes találkozási lehetőséget adjon a pályaválasztás előtt állóknak és a felsőoktatási intézményeknek.

A Hungexpo területén megrendezett programra a Széchenyi István Egyetem igazán látványos bemutatkozással készült, hiszen a 150 négyzetméteres stand minden négyzetmétere rejtett valamilyen érdekességet.

A budapesti kiállításon összességében mintegy száz szervező, oktató és hallgató mutatta be azt a széles palettát, amely 88 szakon, számos egyedülálló lehetőséget biztosít a Széchenyi István Egyetemre jelentkezők számára. Az intézmény és a gazdasági élet szereplőinek szoros együttműködését is jelzi, hogy összesen 14 szak indul duális képzésben.

A Széchenyi István Egyetem színvonalas képzései és szolgáltatásai iránt már a nyitónapon nagy volt az érdeklődés. (Fotó: Horváth Márton)

Az intézmény standját már a csütörtöki nyitónapon hatalmas érdeklődés övezte, ami nem csoda, hiszen amellett, hogy a győri és a mosonmagyaróvári egyetemi életről, a képzésekről, a ZalaZONE járműipari tesztpálya által a hallgatóknak nyújtott lehetőségekről tájékozódhattak a látogatók, találkozhattak többek között a SZEviation hallgatói drónversenyző csapattal, a Formula Student-versenysorozatban induló Arrabona Racing Teammel, de a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének e-sport-szakosztályával is. Az utóbbi jóvoltából a standnál még egy autószimulátort is kipróbálhattak a látogatók.

A Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete e-sport-szakosztálya is bemutatkozott a látogatóknak. (Fotó: Horváth Márton)

A Széchenyi István Egyetemet a motorsport magyar legendája, Talmácsi Gábor is ajánlotta, aki maga is elvégezte az intézmény integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök szakirányú képzését, amelyben ma már oktatóként tevékenykedik.

„A motorsport is csapatsport, mert bár a pilóta versenyez, ahhoz, hogy egy adott futamon jól tudjon teljesíteni, egy egész team szükséges, a járműnek az adott pályához igazítása pedig komoly mérnöki feladat” – fejtette ki. A gyakorlatorientált oktatás fontosságát jelzi, hogy az órák nagy része versenypályán zajlik, hiszen az egyetem standján szintén bemutatkozó Hungarian Racing Engineering csapata lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan versenyhelyzetben képezzék a mérnököket.

Talmácsi Gábor (középen) is ajánlotta a Széchenyi István Egyetemet. (Fotó: Horváth Márton)

„A standhoz érkezők számára nagyon szimpatikus volt az egyetem központi kampusza, ahol lényegében minden egy helyen megtalálható. Emellett Győrt és Mosonmagyaróvárt is nagyon élhető, vonzó és sok lehetőséget kínáló városnak tartották”

– hangsúlyozta Csikvár Dániel kereskedelem és marketing szakos hallgató, aki maga is a fiatalokat tájékoztatta a standnál. Tapasztalata szerint az ország minden tájáról jelentős volt az érdeklődés.

A Széchenyi István Egyetem látványos standdal hívta fel magára a figyelmet. (Fotó: Horváth Márton)

„Nagyon tetszik a Széchenyi István Egyetem standja, mert nemcsak informatív, de rengeteg dolgot a gyakorlatban is ki lehet próbálni. Maga az egyetem, a kampusz felépítése, pezsgő élete és annak oktatási kínálata is megfogott. Kifejezetten hasznos volt számomra a kiállítás, hiszen rengeteg új ismerettel gazdagodtam”

– mesélte a gazdálkodás és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing szakok iránt érdeklődő pilisvörösvári Balogh Anna. Neki annyira megtetszettek az intézmény által kínált lehetőségek, hogy a január 18-i nyílt napra Győrbe is ellátogat.

A Vas megyei Peresznyén élő Luxl Sára a jogi kar képzései iránt érdeklődött. Ő szintén nagyon vonzónak találta a Széchenyi-egyetemet.

„Régóta szemezek az intézménnyel, hiszen jogász szeretnék lenni, és rendkívül pozitívak a benyomásaim. Több ismerősöm is erre az egyetemre készül, illetve egy itt végzett rokonom is jó szívvel ajánlotta az intézményt. Ezért jöttem, és örültem annak az alapos tájékoztatásnak, amit kaptam”

– mondta.

A Széchenyi István Egyetem tehát a szombat délutáni zárásig várta az érdeklődőket a Hungexpo területén, aki pedig lemaradt erről, azoknak

újabb kitűnő lehetőség a tájékozódásra a január 18-i keddi Nyitott Kapuk Napja, amit már a győri kampuszon rendeznek meg.

Az érdeklődők az Arrabona Racing Team hallgatói csapat autóját is megtekinthették a standnál. (Fotó: Horváth Márton)

Forrás: https://www.uni.sze.hu/post/educatio-ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s-rengeteg-%C3%A9rdekl%C5%91d%C5%91-izgalmas-programok-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n-egyetem-standj%C3%A1n%C3%A1l