Hírek

Innovációs projektek: együttműködik a Széchenyi István Egyetem, az Audi és a Szegedi Tudományegyetem

Jövőbe mutató együttműködést kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Zrt.-vel és a Szegedi Tudományegyetemmel. A közös innovációs projektek fókuszában az alternatív üzemanyagok kutatása és validálása, a hidrogén ipari felhasználási lehetőségeinek, valamint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének vizsgálatai állnak.

Együtt az innovációért:

a Széchenyi István Egyetem a jövőben közösen dolgozik innovatív fenntarthatósági projekteken a győri Audi Hungaria Zrt.-vel és a Szegedi Tudományegyetemmel.

Az erről szóló együttműködési megállapodásokat csütörtökön írta alá dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke prof. dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, Alfons Dintnerrel, az Audi Hungaria igazgatóságának elnökével, Robert Buttenhauserrel, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagjával, valamint prof. dr. Szabó Gáborral, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány elnökével Zalaegerszegen, a ZalaZONE járműipari tesztpályán.

A projektek az alternatív üzemanyagok kutatására és validálására, a hidrogén ipari felhasználási lehetőségeinek, valamint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének vizsgálataira összpontosítanak.

Az első együttműködési megállapodást prof. dr. Szabó Gábor, prof. dr. Palkovics László és dr. Knáb Erzsébet írta alá. (Fotó: Májer Csaba József)
A második együttműködési megállapodás aláírása: Alfons Dintner, Robert Buttenhauser, prof. dr. Palkovics László, dr. Knáb Erzsébet és dr. Filep Bálint. (Fotó: Májer Csaba József)

Prof. dr. Palkovics László kiemelte: néhány éve még a tisztán elektromos meghajtásban látták a szakemberek a mobilitás jövőjét, de mára árnyaltabb lett ez a kép. Valamit tenni kell a meglévő járművek környezetbarátabbá tétele érdekében is, illetve vizsgálni kell a hidrogén üzemanyagként és energiatárolóként való alkalmazásának lehetőségeit. A miniszter jelezte: a kormány által két éve meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv egyik fő eleme a közlekedés zöldítése. Az elmúlt időszakban több mint 15 ezer elektromos meghajtású jármű beszerzését támogatták pályázati formában, illetve alig egy év alatt 28 ezerről 43 ezerre nőtt a zöldrendszámos járművek száma.

Dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a Széchenyi István Egyetemen összpontosuló tudás és innovációs potenciál a régió és az ország gazdasági fejlődésének egyik hajtóereje. „Intézményünk célja, hogy az ipari szereplőkkel folytatatott együttműködésekkel még hangsúlyosabb szerepet vállaljon a gazdasági és a tudományos szféra összekapcsolódásában egy olyan innovációs ökoszisztéma megteremtésével, amely elősegíti a vállalatok versenyképességének növelését. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indított kutatási projekteknek köszönhetően új dimenzióba léphet az Audi Hungariával meglévő példaértékű, stratégiai partnerségünk, erősíthetjük kapcsolatainkat a Szegedi Tudományegyetemmel, valamint hozzájárulhatunk az autóipar és hazánk fejlődéséhez“ – fűzte hozzá dr. Knáb Erzsébet.

„Az Audi Hungaria új Next level stratégiájában célul tűzte ki, hogy új szintre emeli tevékenységeit, hogy ezáltal hosszú távon biztosítsa a vállalat sikerességét. Ez a törekvés a tudományos kooperációk területére is érvényes. Vállalatunk már évek óta sikeres együttműködést folytat a Széchenyi István Egyetemmel, amelyet a ma aláírt együttműködési megállapodással még szorosabbra fűzünk. Hiszem, hogy szakembereink tapasztalata és az egyetemen koncentrálódó tudás, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatása olyan innovatív és jövőbe mutató megoldásokat eredményeznek, amelyek hozzájárulnak vállalatunk és az egész ország versenyképességének erősítéséhez“ – fogalmazott Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

Az ünnepélyes aláírás résztvevőinek és a Széchenyi István Egyetem partnereinek csoportképe. (Fotó: Májer Csaba József)

Prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány elnöke örömét fejezte ki, hogy egy ilyen jövőbe mutató fejlesztés részesei lehetnek. „Egyrészt egy olyan témacsoporton fogunk dolgozni, ami közvetlenül a meghajtással, a motorokkal kapcsolatos, valamint egy másikon, amely az alternatív üzemanyagok előállításól szól. Mindez jó példa arra, hogyan lehet intézményünk kompetenciáit kombinálni, hasznosítani” – fogalmazott. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese elmondta:

kifejlesztenek egy európai szinten is egyedi, flexibilis kísérleti üzemet, amellyel validáltan, ipari körülményeket szimulálva tudják tesztelni és minősíteni a különböző katalizátorokat, reaktorokat, cellákat a szintetikus üzemanyagok előállítása során.

Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja ismertette:

különböző kutatási projektek keretében vizsgálják az alternatív, közöttük a szintetikus üzemanyagok fejlesztését és validálását. Ennek keretében vizsgáljuk és pilotálják a hidrogén ipari felhasználásának lehetőségeit is. Emellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a szén-dioxid-semlegesítés átfogó folyamatának kutatására és megvalósítására.

Dr. Palkovics László Amand, a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának professzora kifejtette: a projekt része egy kísérleti, fenntartható üvegházi környezet kialakítása is, a légkörből megkötött szén-dioxid hasznosításának kutatására. Ennek hátterében az áll, hogy a magas szén-dioxid-szint akár 30 százalékos termésnövekedést is eredményezhet.

A közös innovációs projektek a tervek szerint 2025-ben zárulnak le.

A rendezvényen résztvevők a ZalaZONE fogadóépülete előtt. (Fotó: Májer Csaba József)

A Széchenyi István Egyetem az ünnepélyes aláírásokhoz kapcsolódóan demonstrálta, hogy egyre erőteljesebben van jelen a ZalaZONE-on. Az intézmény Járműipari Kutatóközpontja (JKK) a Digitális Fejlesztési Központtal (DDC) és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) közösen elvégzett kutatás-fejlesztés egy szeletét villantotta fel: a jelenlévők láthatták, ahogy egy önvezető autó beavatkozás nélkül, autonóm módon kikerült több, járművekből álló akadályt, illetve amikor ezt egy drónnal kiegészülve, annak szenzoros adatait felhasználva tette ugyanezt. A JKK ZalaZONE-részlege a későbbi ipari kutatás-fejlesztési feladatokra készülve egy radar-keresztmetszetmérést is bemutatott. Emellett a vendégek egy különleges, Talaris Kft. és az egyetem közös fejlesztése alatt álló láb interfész alkalmazást is láthattak, ahol Lévay György egyetemi kutató, Magyarország mesterséges intelligencia nagykövete kizárólag a lábai használatával vezetett egy nagy méretű Hexacoptert. Végül a program egy egyedi fejlesztésű, látványosan nagy dinamikára képes FPV (first-person-view) drón bemutatójával zárult, ahol a pilóta a gépről továbbított élőkép segítségével irányította a repülést.

A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja látványosan mutatta be kutatás-fejlesztési tevékenységét. (Fotó: Májer Csaba József)

Forrás: https://www.uni.sze.hu/post/innov%C3%A1ci%C3%B3s-projektek-egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6dik-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n-egyetem-az-audi-%C3%A9s-a-szegedi-tudom%C3%A1nyegyetem